Lassan (?) arcot kezd ölteni a káosz bizonyosságot nyer a bizonytalanság, rosszul forr össze a csont.Téves ideák, helyes ideák, egyhelyben állunk míg vitatjuk merre menjünk, elvesztjük az állítmányt míg az alanyról vitázunk (nem saját ötlet, magamévá tettem). Afféle embereközi provincializmus, klikkesedés, önszervezödő egymástól elkülönülő csoportok, részcsoportok, alosztályok, bizottságok, polgári körök. Az önszerveződéssel soha nincs baj, de az önszerveződéshez közös alap kell amit itt nehéz előásni (tehát van). Nehéz is lenne közös alapot találni ott ahol majdnem teljes ezer évig népek éltek egymás mellett, hol jöttek hol mentek (mondhatod jött-mentek, de maradtak is). Akkor még magyar volt a krabót, tóth, oláh, még tán a cigány is. Most már az sem magyar aki mást mond mint más, az meg főleg nem aki  nem ért egyet. Axióma, a politikai kultúra része, tedd magadévá, nem magyar se a szomszédod, se a boltos, se az anyád de te is még csak lehetsz! (ha velünk vagy).

Mint e sütemény melyet minden hölgy és úr ismer, ismerni vél, olyan réteges mint egy netkávézó álmos mindennapjaival, Zala egy szeletében (kockájában mondhatni, pardon írhatni). Álmos írom én, szakértő szemek által nyilvánvaló lesz, hogy milyen pontatlan fogalmazás is ez valójában, hisz mint ahogy látni fogják az örökbecsű olvasók, attól, hogy valaki (mi) álmos még nem jelenti azt, hogy nem történik vele ez állapotában semmi, mintahogy mi sem mi vagyunk hanem ők és én illetve mi és ők.

Azaz álmos nemegyenlő unalmas.